TOP hazai downhillesek 2015-ben!

Nem nehéz kitalálni kik azok a hazai downhill versenyzők, akik kiváló teljesítményükkel kiemelkedtek a mezőnyből, kategóriájukból, avagy olyan eredményt értek el, ami mindenképp figyelemre méltó a hazai downhill sport történelmében. A száraz eredmények mellett érdemes néhány pillantást vetni egy-két érdekes történetre is. Kezdjük is a leghangzatosabb sikerrel, dobogós helyezés a Downhill Világbajnokságon! Még mindig nagyon jó érzés ezt leírni és gyaníthatóan ez a továbbiakban sem fog már változni. Ugyanis Megyaszai Lilla a junior nők között harmadik helyezést ért el a két francia lány mögött a VB-n. A 2015-ös megmérettetésnek az andorrai Vallnord adott otthont, amit ha DH-s körökben emlegetünk, már mindenki tudja, hogy nem egy bokorkerülgető csigakergetőről van szó. A pálya felső felén óriási tempó és termetes ugratók biztosítják a megfelelő adrenalin töltetet, majd beér a nyom egy hosszú meredek szakaszra, ahol még a legjobbak is összeszorítják azt a bizonyos hátsójukat. Főleg, ha sár van! Márpedig ahogy az lenni szokott, volt is bőven, na meg fogkocogtató hideg. A rengeteg esőtől a meredek szakaszok egybefüggő hegyi zubogóvá változtak, teljesen természetesek voltak a kisebb-nagyobb esések, sajnos akadt is dolga a helikopternek rendesen. Egyik alkalommal a még friss magyar bajnokot, Zámbó Dávidot kellett kiemelni, mert másmilyen mentési lehetőség ott nem lehetséges. Hat-nyolc ember segédkezett a földön és folyamatosan a fejünk fölé kellett nézni, mert a helikopter szele néhány fát is kidöntött. Dávidot kórházba reptették, de még aznap elhozhattuk, szerencsére nem lett komolyabb baja. A vállát kellett helyre tenni és egy kis pihenő várt rá. Ám mégse az előbb említett viszontagságos körülmények miatt lett eltolva az edzés egyik reggel, hanem egy egészen ritka indok miatt. A 2015-ös világbajnokság hetének hétfő reggelén érkeztünk a verseny központjába, La Massana-ba, bő egynapos utazás után. Ezalatt volt alkalmunk megfigyelni hajnalban a Pireneusok lábánál, hogy ott bizony szeptember elején 7:15-kor még sötét van, az egyik edzés pedig 7:00-ra volt kiírva. Az UCI-nál Chris Ball helyét átvevő David Vazquez a szalag mellett egyik gyalogos bejárásunkkor elmondta, hogy kipróbálta reggel hét után a pályát és nem volt nagy gond. Az azonban aggasztó volt, amilyen önfeledt áhítattal beszélt a helyi sztár, Cedric Gracia ugartóján repülés közben elé táruló pirkadatról, ahogy a nap derengő sugarai megjelentek a hegycsúcsok mögött. Szép-szép, de ijesztően hangzott egy ilyen nagy koncentrációt igénylő sport kapcsán. Szerencsére nem csak nekünk, hanem a szervezőknek, az UCI-nak és magának Davidnak is, így aztán eltolták fél órával a kezdést. A természet gyönyörűsége ettől még megmaradt, hiszen javában már a pályán küzdöttek a hideg sárral a versenyzők, mikor a nap is úgy döntött, hogy ideje lenne felkelni. Lilla derekasan bírta a kiképzést az egész héten és az erőfeszítéseinek hatalmas siker lett a gyümölcse. Jó előjel volt az is, hogy a döntőkre kisütött végre a nap, amitől elkezdett száradni a pálya. A folyamatos vacogást követően hirtelen szinte kánikula lett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Loic Bruni világbajnoki címet érő futama után talán a második legnagyobb üdvrivalgás a célnál tartózkodó közönségben az volt, amikor egyetlen kicsi kósza felhő néhány másodpercre a nap elé szédelgett. Persze ettől még azért mindenki maranelloi vörösre égett aznap, de az összes jelenlévő nevében nyugodtan állíthatom, hogy megérte! Még nincs vége! „Rajt után a pálya felénél – meséli Lilla – egy ugró után előreestem és a kezem belevertem egy kőbe, amitől szétnyílt a középső ujjam, így nem volt egyszerű a pálya hátralevő részét abszolválni, de az adrenalin dolgozott és sikerült az időmérőn megszerzett harmadik helyemet megtartani.” Így a nagy öröm közepette egyenesen az elsősegély sátorba vezették és ellátták a friss bronzérmest. Frissen bekötözött ujjal és hatalmas mosollyal állt fel a dobogóra és vehette át az első magyar érmet Downhill Világbajnokságon! Bravo Lilla! A felnőtt férfiaknál Liszi Attila tökéletesen kezdte szezonját, az első három fordulót sorra megnyerte a Szlovák Kupában, ráadásul egyet tizenkét (!) másodperccel a második előtt! Így a sorozat felénél már tetemes előnnyel vezette az összetett, míg csapatban a LiMiT Racing Team állt az élen. Eközben a Kranjska Gora-ra átköltöztetett Európa Kupán Attila bejutott a szuperdöntőbe, ahol végül a 25. helyet szerezte meg. A július eleji Lenzerheide világkupán mindössze 42 századdal és négy helyezéssel csúszott le élete második döntőjéről, majd jött a hazai Országos Bajnokság Eplényben. Attila talált egy olyan ugratót, amit nem igazán nézett senki se annak, de legalábbis nem akkorának. Egy kisebb fahídról volt szó, de ő nem csak azt akarta átrepülni, hanem egészen fel a szemben lévő dombocska tetejére. Aki ismeri a helyet, tudja, hogy azt bevállalni nem teljesen emberi, de semmiképp sem épelméjű. A négyszeres bajnok kétszer is megcsinálta, de túl kockázatosnak titulálta és maradt annál a megoldásnál, ahogyan a többi 184 induló is abszolválta. Nézői videó Attila egyedülálló ugrásáról. A sors furcsa fintora, hogy mindössze néhány kanyarral lejjebb egy jóval biztosabb ugrásnál szerencsétlenül érkezett le, amitől külső bokaszalag szakadást szenvedett. Közel két hónap kényszerpihenő és egy eldobott bajnoki cím után először a világbajnokságon állt rajthoz. Közel száz százalékosra csak az azt követő lengyelországi Európa-bajnokságra épült fel, ahol már újra brillírozott. A verseny rangján kívül azért is volt fontos Attilának a jó szereplés, mert rengeteg UCI pontot dobott el az OB miatt, és ha jó rajtszámot, illetve kedvező lehetőségeket akar világkupán, akkor el kellett kezdeni gyűjtögetni a világranglistára az egységeket. „A pályát tekintve bizakodóak voltunk, mivel viszonylag rövid és egészen technikásnak ígérkezett, edzésidőt is hagytak bőven. Az időjárás is kegyes volt hozzánk a korábbi versenyekhez képest és a bringák is tökéletesen működtek, tehát minden adott volt egy jó eredmény eléréséhez. Egy majdnem tökéletesnek mondható futam után, végül a nyolcadik helyet sikerült megszereznem.” Attila szolid beszámolója egy nagyon nagy sikert rejt magában, ugyanis az eddigi legjobb magyar EB-s szereplést produkálta! Saját 2013-as 10. helyét döntötte meg, melyet a bulgáriai Pamporovo-ban ért el. Itt még nem lett vége a pontszerzésnek, néhány héttel később a C2-es svájci kupadöntőn szintén nyolcadik lett. Az EB-ről is maradtak vegyes érzelmei, de erről a bellwald-i versenyről még inkább. Bátran állíthatom, hogy ha a körülmények csak egy kicsivel kevésbé hajtják a vizet a helyiek malmára, akkor egy szép érmet is hazahozhattunk volna. De ilyen a sport, továbbra sincs „ha” és „volna”… A fiataloknál a tizenöt éves ifjú titán, Muszula Balázs kezdi kibontogatni […]